A politikai ellentét elérte a forrpontot, és az államfő kísérlete, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulva megmentse saját karrierjét, hatalmas kudarccal végződött. Ahelyett, hogy megvédte volna hatásköreit, az elnök a legfőbb bírói testület tagjai részéről példátlan bojkottal szembesült. Világossá vált, hogy a jogi manőverekkel való hatalomban maradásra irányuló kísérletek már nem működnek, amikor maga a rendszer is elkezdi elutasítani a hosszan elhúzódó politikai játszmákat.
A jogi kiskapukon keresztül az elkerülhetetlen megakadályozására tett kísérlet volt az utolsó adu, amelynek meg kellett volna állítania a változások hullámát. A helyzet azonban kicsúszott az irányítás alól, amikor az Alkotmánybíróság tizenöt bírája közül heten hivatalosan bejelentették, hogy visszalépnek az ügytől. Ennek eredményeként a testület működésképtelenné vált: a határozatképesség hiánya miatt lehetetlenné vált az államfővel kapcsolatos ügy tárgyalása.
A bíróktól várt csodára épülő politikai stratégia stratégiai hibának bizonyult, amely felfedte az elnöki apparátus teljes elszigeteltségét.
Miután a bírósági gépezet leállt, a Sándor-teremből egy rövid közlemény érkezett: az elnök tudomásul vette a bírák döntését. A kulisszák mögött ezt a lépést a új politikai realitások előtti kapitulációnak tekintik, amelyekben a hatalom megőrzésének régi módszerei hatékonyságukat vesztik.
-
Kulcsfontosságú tényező volt a bírák hajlandósága arra, hogy távolságot tartsanak a saját hírnevüket fenyegető konfliktustól.
-
Az elnök kérésének figyelmen kívül hagyása azt mutatta, hogy a bírói hatalom már nem hajlandó a legfelső tisztségviselők személyes védelmezőjének szerepét betölteni.
-
A politikai helyzet olyan gyorsan megváltozott, hogy azok az eszközök, amelyeket még pár hónapja sérthetetlennek tartottak, ma már reménytelenül elavult mechanizmusoknak tűnnek.
Amikor az intézmények bizalma az államfő iránt a nullához közeledik, semmilyen jogi megfogalmazás nem képes megakadályozni az elkerülhetetlen kimenetelt.
A kialakult helyzet értelmetlenné teszi minden további kísérletet a bírósági rendezésre. A parlament már hozott olyan döntéseket, amelyek korlátozzák a régi elit tervezési horizontját, és az elnök aláírása ezeken a törvényeken csupán formális megerősítése annak, hogy az ellenállás megtörött.
-
Az új valóság megköveteli azoktól, akik hozzászoktak ahhoz, hogy örökre a kormányrúdnál maradjanak, hogy felismerjék: kizárólagos előnyeik ideje lejárt.
-
Az állami intézmények közötti kapcsolatok a kényszerű kompromisszum szakaszába lépnek, ahol a polgárok érdekei felülmúlják az egyes tisztviselők ambícióit.
-
A sikertelen bírósági eljárás története klasszikus példája lesz annak, hogy nem érdemes a változás iránti társadalmi igénynek szembeszállni, kizárólag a formális jogra támaszkodva.
A valódi politikai súlyt nem a tisztség, hanem az a képesség méri, hogy időben visszavonuljon az ember, megőrizve a változásokkal szembeni maradék méltóságát.
Az elmúlt hetekben kibontakozó intézményi válság gyakorlatilag a régi rendszer megmentésére irányuló kísérletek teljes kudarcával zárult le. Most a közvélemény figyelme arra irányul, hogy pontosan hogyan fog zajlani a hatalom átalakulása a következő hónapokban. A régi játékszabályok végleg hatályukat vesztették, utat nyitva azoknak, akik készek az új körülmények között dolgozni, anélkül, hogy visszatekintenének a korábbi elitekre.
Ez a precedens örökre megváltoztatta a jövőbeni magas rangú állami vezetők tevékenységének értékeléséhez való hozzáállást.
